„Arcok és Sorsok” – XXV. Országos Portré Biennálé

Már 50 éve indult útjára a Hatvani Galériában a portré biennálék sora. Én először még csak idén küldtem be képeket. A többszáz jelentkező közül 69 alkotó 1-1 munkája került végül falra, osztamensre. Megtisztelő, hogy ott lehettem kiállítóként és öröm befogadóként is! Számos munka inspirált szakmailag.
A Frusztráció című sorozatom „Ha az értelem alszik…” c. festményemmel szerepelek. (olaj, vászon, 70×90 cm, 2025.)
A kiállítás megtekinthető október végéig, majd januárban útra kel és új helyszínen mutatkozik be.

Ha szívesen olvasnál erről a sorozatomról, korábbi bejegyzésben megtalálható Frömmel Gyula írása.

„Kendőzetlenül” kiállítás, 2025.

A Zikkuratban megrendezett „XIV.Női vonal” kiállításon egy festménnyel mutatkozhattam be, Angela Vincze meghívásának köszönhetően. ☺️
Érdekes volt végig nézni a sok női művész alkotásait, és még jobb sok ismerőssel találkozni! 🥰
A most kiállított képem: „Visszapillantó” 2025, 90×120 cm, olaj, vászon. (Ezt egy viszonylag vidám sorozat kezdő képének szántam, de végül súlyosabb lett a téma… nade majd a következők talán….)

„A remény zarándokai” kiállítás, 2025.

Egy rendhagyó kiállításmegnyitót szerveztünk a PIK-ben, az Ars Sacra Fesztivál keretében. Miután Gyula Frömmel Mednyánszky-díjas festőművésszel közösen felvezettük a megnyitót, és beszéltünk magáról az Ars Sacráról, illetve az idei év mottójáról, „A remény zarándokai”-ról, megkértem a kiállítóművészeket, hogy maguk mutassák be alkotásaikat. Emiatt – a visszajelzések alapján – személyesebben tudtak kapcsolódni a vendégek a kiállított művekhez és az alkotókhoz is. 🙂
A megnyitón a Vox Laurus Vegyeskar bűvölt el minket lélekemelő kiskoncertjükkel.
Az itt kiállított képem a legújabb festményem, melynek a címe: „Az Élet él, és élni akar”, 80×120 cm, olaj, vászon. (Soha nem szenvedtem, vívódtam még ennyit egy képen… nade csak megszületett…)

„Szinonima III.” kiállítás, 2025.

Újra a Mester Galériában! 🙂 A MFN rendezvénysorozat keretében nyílt a Szinonima III. című kiállítás, melynek érdekessége: illusztrációs rajzpályázat gyerekalkotásait küldték professzionális alkotóknak, hogy reagáljanak a gyerekek által készített rajzokra, festményekre. Idén engem is felkért Angela Vincze , hogy egy alkotásra reflektáljak. 🙂 Az ifjú alkotópárom a tehetséges Finta Johanna volt, akinek a meghívón és a galériában a festményemtől balra látható a „Húnyt szemmel” című festménye. 🙂 🤍

A festményemen és fotón mellettem a gyönyörű modellem (lányom) Pálfalvi Janka szerepel. 🥰

„A kereten túl” kiállítás…

.. melyen kiállítóként és kurátorként is közreműködtem. 🙂
A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület csoportos kiállítása a Mester Galériában, 2025. június 25.
Az idén 30 éves XVIII. kerületi Művészeti Egyesület számos rendezvényen ünnepli harmadik évtizedes alkotó tevékenységét és közösségi együttműködését, mind a saját kerületében és azon kívül is. Egy páros tárlatnak második állomása a Mester Galériában bemutatott kiállítás, ahol a 24 tagból 11 alkotó mutatkozik be: Ágoston-Papp Mónika, E.Kottek Péter, Frömmel Gyula, Garamvölgyi Béla, Gedeon Irén, Hatvani Orsolya, Lenkes Ildikó, Ruttkay Sándor, Siklós Péter, T. Szabó Magdolna, Zongor Roni

A kiállítást megnyitotta Hemrik László, a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályvezetője. Zenei közreműködést adta az Acoustic Souls Duó adta. Köszönjük Vincze Angélának, hogy meghívta tárlatunkat a Mester Galériába, és háziasszonyunk volt a megnyitó ünnepségen!

Ezen a tárlaton a Frusztráció sorozatom 3 darabjával szerepeltem: „Az igazság békét teremt?”, „Belső építkezés”, „Ha az értelem alszik..”

Hemrik László megnyitóbeszédének rám vonatkozórésze:
„Lenkes Ildikó képein úgy tűnik, azért még sem megy minden ilyen egyszerűen. A munkákban megjelenő központi figurának az életét, ez a figura leginkább Ildikó maga, a zajos, zűrös, kemény hétköznapok alaposan kikezdik. A zaj, a nyomás időnként elnémítják a pozitív üzeneteket, megfékezik a megoldási kísérleteket. Azt hiszem Ildikó számára, és nagyon sok művész számára ezekből a megterhelt időszakokból, legyenek azok bármilyen természetűek, a legsikeresebb terápiát az alkotás jelentheti.”

„Időtlen pillanat” kiállítás, 2025

A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület 7 tagjának csoportos kiállítása az Őrmezei Közösségi Házban, 2025. 04. 25.
Az idén 30 éves XVIII. kerületi Művészeti Egyesület számos rendezvényen ünnepli harmadik évtizedes alkotó tevékenységét és közösségi együttműködését, mind a saját kerületében és azon kívül is. Egy páros kiállításnak első állomása nyílt 2025.04.25-én az Őrmezei Közösségi Házban.
A Kiállítást megnyitotta Lenkes Ildikó festőművész, az egyesület elnöke. Zenei közreműködést adta az arTpeggio gitárduó.